Miért van az, hogy akinek ma fontos az emberi lét, annak nehéz elviselni,

ha az egy közösségben élők folyvást csak beszélnek a megértésről

Az ENSZ vizsgálatai szerint, a világ fogyatékossággal élő személyeiről gyűjtött adatok alapján a cselekvés elodázhatatlan.
Becslések szerint a világ népességének mintegy tíz százaléka – 650 millió ember él valamilyen fogyatékossággal.
Mindezek alapján az ENSZ „a világ legnagyobb kisebbségének” nyilvánította a fogyatékossággal élő személyek csoportját.
A legmarkánsabb, stratégiai indikátora minden fogyatékosságügyi programnak, hogy senki ne szenvedjen semmiféle hátrányt pusztán azért, mert valamely testi,
kommunikációs, szellemi vagy értelmi fogyatékosságban szenved!
De mit tehet az emberi jogokért küzdő a fogyatékossággal élő ember megfelelő, ha úgy tetszik, egyenlő társadalmi szerepvállalásért? Ki marad a megértés, értés oldalán?
Leglényegesebb és ma mégoly fontosabbá váló feladat a közös nyelv megtalálása a panaszra okot adó intézmény vagy szervezet és a panaszkodók között.
Megtalálni a kommunikáció feledett csatornáit, hogy a patthelyzetek feloldhatóvá, a reménytelen ügyek megoldhatóvá válhassanak.
Nem a biztos megoldást garantálja az ombudsman, de szerepe szerint a megoldáshoz vezető út jelzője.

Feladata tehát a közigazgatás hibáinak feltárása során az emberi jogok érvényesülésével összefüggő elvi jellegű problémák mindennapi gyakorlatra fordítása, vagy az állami szervezeten belül az egyes államhatalmi szervek működése során az emberi jogokat korlátozó aktusokkal szembeni kontroll és ellensúly.
Azaz köteles minden kormányzati döntés alapjogi kereteit tartani és a felmerült alapjogi dilemmákat közvetíteni a kormány számára  komplex ombudsmani eszköztárral –, ha tetszik, ügykövetéssel, reaktív módon, de proaktívan, az átfogó jogvédelem segítségével is.
Vajon hogyan hozhatók működésbe ezek a mechanizmusok a fogyatékosságügyben?
A fogyatékosság különös helyzet – Magyarországon.
A fejlett világ évtizedek óta természetesen él és viselkedik egy – amúgy tényleg – természetes helyzetben.
Az épületekhez rámpa jár, a kommunikáció írható, olvasható, hallható minden, valamely érzékszervében fogyatékos embernek, a munka természetes a csökkent képességűnek.
Mindez magától értetődő az óvodában, de az egyetemen vagy a sportpályán is.

A hazai jogállami demokrácia ezt a normát is még épp csak tanulgatja.

A láthatatlanság gettójából (Könczei György) láthatóvá és hallhatóvá vált, fogyatékossággal élő emberek sorra vívják a jogok harcát, mind hangosabban az elfogadást várják.

Ezért is kell hangsúlyozni, hogy az emberi jogok alapvetőek, és mindenkit (mindig, mindenhol) megillető jogok, az Alkotmányunk ezt rögzíti, jogelméleti szempontból a legmagasabb jogforrási szinten deklarálva, ha egyébként a hétköznapi normák nem is mindig automatikusak.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa valamennyi polgárért dolgozik, de különös figyelemmel és felelősséggel, kellene a fogyatékossággal élő emberek sajátosságaihoz illeszkedő szemlélettel, és eszközrendszerrel fellépni a fogyatékossággal élők jogainak védelmében.

A fogyatékos lét eleve a kirekesztődést indukálja.

Tűrhetetlen és megengedhetetlen, hogy a fogyatékossággal élő emberek a társadalom türelmetlenségével is szembetalálják magukat!
Hiszen a kirekesztettség marginalizálódással jár, ami személyiség torzuláshoz is vezethet, végső soron az együttműködésre való alkalmatlanságot, ezzel a végleges társadalmon kívüliséget is jelentheti. Egyedül és/vagy családostul!
A munkalehetőségek szűkössége, társadalmi megbecsülés hiánya pedig további fizikai és lelki egészségromboló.

„Emberi méltósága és élete mindenkinek érinthetetlen, aki ember, függetlenül fizikai és szellemi fejlettségétől, illetve állapotától, és attól is, hogy emberi lehetőségéből mennyit valósított meg, és miért annyit.” – mondta ki az Alkotmánybíróság 64/1991. (XII. 17.) AB számú határozatában.

A gondolkodás intenzív, az érdekérvényesítési képesség jelentős, a fogyatékos szervezetek ereje átütő.

Ennek eredményeként az egyik legfontosabb, a 2002-ben született európai dokumentum, a (Madridi Nyilatkozat 2002), mely szerint a szemléletváltás filozófiai alapja, hogy a fogyatékos emberek végre nem jótékonykodást, hanem esélyegyenlőséget akarnak, és a hangsúly a rehabilitációról áttevődik a társadalom átalakításának globális filozófiájára, amely minden személy, beleértve a fogyatékos embereket is, szükségleteinek befogadására és ellátására irányul. Az aktivitás a nemzetközi színtérről hozzánk is elért.

A magyar Országgyűlés 2007-ben hirdette ki az ENSZ által megfogalmazott „A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló Egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyvet melynek legfontosabb üzenete a paradigmaváltás szükségessége és elodázhatatlansága.

A jövő a szükségleten alapuló társadalmi vagy szociális modell. Ehhez elengedhetetlen a tudatosítás, a teljes és hatékony társadalmi részvétel és befogadás garanciája minden fogyatékkal élő számára.

A cél pedig valamennyi emberi jog és alapvető szabadság teljes és egyenlő gyakorlásának, és a velük született méltóság tiszteletben tartásának előmozdítása, védelme és biztosítása valamennyi fogyatékossággal élő személy számára kell, hogy legyen!

Mindennek érdekében nélkülözhetetlen az is, hogy valamennyi fogyatékossággal elő ember számára biztosított legyen a másokkal azonos alapon és teljeskörűségen megvalósuló közéletben való részvétel.
Elsődlegesen az állam kötelessége lehetővé tenni, hogy a fogyatékossággal élők a többi polgárral egyenlő mértékben és módon gyakorolhassák alkotmányos jogaikat, hogy részt vehessenek a választásokon, valamint valódi párbeszédet követően, érdekvédelmi szervezeteik csatornáján keresztül reszt vállaljanak az őket érintő intézkedések és döntések meghozatalában.
Ez következik a Magyar Köztársaság Alkotmányából és a fogyatékossággal elő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményből, amit hazánk az elsők között ratifikált – és ezzel nemzetközi jogi kötelezettséggé is vált.
E kérdések megoldása, egy valóban befogadó, szolidáris, mindannyiunk számára otthont nyújtó társadalom félépítése összetett folyamat, amely eredményének hosszú távon is fenntarthatónak kell lennie.
„Senki nem szenvedhet semmifele hátrányt pusztán azért, mert valamely testi, kommunikációs vagy értelmi fogyatékossággal él!”
(Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának alaptézise)