Szigetvári csoportunk megtekintette a Budapesti 100 éves japánkertet
Életképek Egyesületünk életéből-Szigetvári csoport
2026. 08. 22. Látogatás a Budapesti 100 éves japánkertben
Budapest, 100 éves japánkert
Csoportunk 9 fővel vonattal utazott a fővárosba, hogy megcsodálhassa a méltán híres 100 éves japánkertet mely a Varga Márton Kertészeti és Földmérési technikum és kollégium udvarán található.
Spanyolországból is telepitettek ide fákat.
Az ország első japánkertje közel 100 éves és ma is gyönyörű. Ahogy itt sétál az ember, nemcsak szépséges növényeket láthat, de a kert által a japán kultúráról és a japán lélekről is sokat megtudhat.
A zajos városban ez a kert olyan, mint egy hihetetlen nyugalmat és harmóniát árasztó pici sziget, ahová egyszerűen jólesik betérni.
„A jellegzetes torii kapun átlépve megérkeztünk a kert leghíresebb szegletébe, a japánkertbe, amit az iskolaalapító Varga Márton maga tervezett és épített 1928-ban.
1931-ben a Magyarországra látogató Takamcu herceg és felesége, a japán császári család tagjai, hazatértük után ajándéknövényeket küldtek hazánknak.
Ide, a japánkertbe is került néhány, amelyek közül egy idős japán díszcseresznye ma is látható a kertben.” - tudtuk meg látogatásunk idején.
Sétánkat a belső udvaron kezdtük, ami a mediterrán növények birodalma.
Az iskolaépület által U alakban körbezárt udvaron speciális mikroklíma alakult ki, ami nagyon kedvező a melegigényesebb növények számára.
Van itt például egy gyönyörű chilei araukária, egy örökzöld mamutfenyő, ami most a 2. emeletig ér, de ennél jóval nagyobb lesz, és elég gyorsan nő.
A vakok kertjében levendula, zsálya, kakukkfű és sok más illatos növény kapott helyet.
Többek között egy ősöreg rozmaringbokrot is láthattunk itt. Az iskola óriási kertjében több tematikus kertrészlet is van.
A vakok kertjében főleg olyan gyógy-és fűszernövényeket ültettek, amelyek illatukról is felismerhetők, a fenyőkertben hatalmas tűlevelűek, fenyők és cédrusok magasodnak, a sövénybemutatónál pedig megtudtuk, hogy mi az a csodasövény.
Ez a turkesztáni szilből kialakított sövény azért kapta ezt a becenevet, mert évente több mint egy métert tud növekedni.
A kertben sok más mellett van egy pünkösdirózsa-gyűjtemény is, ami virágzás idején elképesztő látvány lehetett hisz 33-különböző (!) fajta virágzik itt egyszerre, a lilaakác-gyűjteményben pedig
van olyan fajta, amelynek a virága egyméteres fürtként hullik alá. Sajnos ez utóbbiakat nem láthattuk mivel már elvirágoztak.
Budapesti látogatásunkat ebéddel zártuk a Keleti Pályaudvaron finom Kfc-s csirke volt a menü.
Mindenki jól érezte magát kellemesen elfáradtunk.
Hábián Istvánné csoportvezető
A kiránduláson készült fotók megtekinthetők ide kattintva.
2026. 08. 22. Látogatás a Budapesti 100 éves japánkertbenBudapest, 100 éves japánkert

- Találatok: 53