1992 óta december 3. a fogyatékkal élő emberek világnapja

A világnap elődje az 1981-1992 között minden év szeptember 18-án tartott rokkantak napja volt

1992 óta december 3. a fogyatékkal élő emberek világnapja, amely elsősorban azokra az embertársainkra igyekszik irányítani a közfigyelmet, akik balesetek, betegségek, katasztrófák során szenvedtek egészségkárosodást, vesztették el testi épségüket, korábban meglévő, különböző képességeiket.

A világnap elődje az 1981-1992 között minden év szeptember 18-án tartott rokkantak napja volt.
Az ENSZ 1992-ben döntött arról, hogy december 3-án tartják a fogyatékos emberek nemzetközi napját, ezzel kívánta felhívni a figyelmet a betegség, baleset vagy katasztrófa következtében fogyatékossá válók problémáira. A 2006 decemberében elfogadott, a fogyatékossággal élők jogainak védelméről szóló egyezménytől azt remélték, hogy ez a mintegy 650 millió ember többé nem szorul a társadalom perifériájára.

Ez azt jelenti, hogy a társadalom elismeri, hogy a fogyatékos emberek egyenlőek bárki mással, ugyanazok a jogok és kötelességek vonatkoznak rájuk, mint a társadalom többi tagjára.

A fogyatékosságról való gondolkodás sokat változott az emberiség történelme során, és ma is eltérő a fogyatékkal élő emberekhez való viszonyulás a világ különböző részein.

A világ fejlett országaiban a lakosság 10 százaléka él valamilyen fogyatékossággal, Magyarországon 600 ezerre becsülik a fogyatékossággal élők számát. Magyarország az elsők között csatlakozott az új ENSZ-egyezményhez, amelynek céljával és alapelveivel összhangban van a fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségéről szóló, 1999-től hatályos törvény.

A fogyatékosság lehet átmeneti és maradandó.

Átmeneti fogyatékosság:
egy élettapasztalat, amit bárki átélhet, amikor károsodott, vagy átmenetileg hiányos képességei korlátozzák tevékenységében, társadalmi életben való részvételében - az adott helyen és időben adott környezeti és társas feltételek között.
Okozhatja baleset, betegség. A szerzett tapasztalatokat később kamatoztathatja a sérült emberekkel való bánásmódban, hozzáállásban.

Maradandó fogyatékosság:
amikor egy személy érzékszervi, mozgásszervi, értelmi vagy kommunikációs képességei számottevően elmaradnak az emberek átlagától és ez a társadalmi életben való részvételét jelentősen akadályozza vagy lehetetlenné teszi. Lehet veleszületett, vagy okozhatja baleset, betegség, vagy az öregedés.
A  testi vagy érzékszervi fogyatékos személy élhet teljes lelki és szociális jólétben,  és ha megfelelő eszköz ellátásban részesül, akár a testi jólét állapotában is.

A fogyatékosság nem betegség, hanem egy állapot, és az élet egyetlen területén sem sérülhetnének fogyatékossága miatt senkinek a jogai.
Ez a szemléletet ma elsősorban az ENSZ és a WHO ide vonatkozó iránymutatásai igyekeznek formálni. Ezek alapján a fogyatékosság visszafordíthatatlan, élethosszig tartó következményekkel járó fizikai, pszichoszociális, vagy érzékszervi károsodás, funkcionális korlátozottság, a működőképesség korlátozódása.

Nem betegség, hanem állapot, ami azonban megnehezíti, korlátozhatja az egyén személyes és közösségi életét, napi életvitelét, tanulását, munkavállalását, általában a mindennapi életben való részvételét. A fogyatékosság nem személyes probléma, hanem emberjogi kérdés, kezelése társadalmi összefogást, kollektív felelősségvállalást igényel.

A cél, hogy a sérült emberek ne maradjanak magukra nehézségeikkel, ne szigetelődjenek el, hanem a társadalom egyenrangú polgáraiként élhessenek.

Írta: Gerencsér József